Ami nem öl meg, az megerősít

Kedves Naplóm,

hétvége van, végre, mert mostanában úgy érzem, péntekre jobban kimerülök mint valaha, bármilyen nehéz is volt anno a munkám. De még Á. mellett sem éreztem magam így korábban, csak azt hiszem, az idegrendszeremet most nagyon megviseli, hogy annyira igyekszem egyben tartani magamat egész héten. Jól vagyok, semmi okom panaszra, szépen haladok a gyászfolyamataimmal is, legalábbis általában, de mindenhol azt írják, mondják, a visszaesés is teljesen normális még egy ideig. 

A héten P.-vel beszélgettem, persze szóba jött a gyereknevelés, neki is van kettő, nekem is egy, ráadásul tapasztaltabb is, játszóterezés volt a téma meg persze a gyászom. A kettőnek annyi köze van egymáshoz, hogy a játszótéren több kismama is van most, és az érzéseimről beszélgettünk ennek kapcsán. Több, a témával kapcsolatos könyvben és cikkben is olvastam, hogy a perinatális gyász idején a nők nagyrésze irigykedik a várandós nőkre, esetleg egyenesen gyűlöli őket. 

Én nem érzem egyiket se, azt nem mondom, hogy nem fáj - belül újra és újra megszakad a szívem, mikor eszembe jut, hogy az én kicsikém már nincs velem -, de közben eszembe jut, hogy nem ismerem az élettörténetüket. Nem tudom, nem történt-e velük hasonló, vagy nem olyan anyák-e, akik már évek óta próbálkoztak sikertelenül. Milyen jogon irigyelném az örömüket? Hiszen nem ők a hibásak azért, ami velem történt. Persze nem tudom, mit éreznék, ha nem lenne már egy kisfiam... talán erősebb lenne bennem a harag vagy a gyűlölet, de így igazán csak minden jót tudok kívánni nekik. 

Ezen kívül is ezernyi fájdalmas érzés kavarog bennem, amivel kezdenem kell valamit, ha nem szeretném, hogy lassan legyőzzenek. Igen, vannak napok, amikor dühös vagyok, és fel tudnék robbanni, ha úgy érzem, a környezetem még csak nem is igyekszik megérteni vagy esetleg segíteni, inkább még belém rúg egy nagyot pluszban. Igen, vannak napok, amikor nyugtatót szedek, hogy túléljem a napot. Nem, nem vagyok függő, és nem is félek attól, hogy az leszek. És igen, vannak napok, amikor simán megy minden, és csak este vagyok végtelenül magányos és szomorú. 

Most is szomorú vagyok, de tudom, hogy ez teljesen normális, ezek az érzések is bennem vannak, valahogy őket is szabadon kell engednem. Talán korábban gyengeségnek éreztem volna, de most úgy hiszem, erre is nagy szükségem van. Talán mégis igaz a mondás, hogy "ami nem öl meg, az megerősít". Hát, ennyi mára.

Jó éjt, jó hétvégét,

K

• Hangulat: feelin' blue
• Zene: Hillsong UNITED - From The Inside Out