Adj erőt és adj időt!

Kedves Naplóm,

vannak napok, amikor totálisan kiborulok, és olyankor nagyon tud fájni, ha valaki valami különösen bántót mond vagy tesz. A hétvégém most egyébként is elég stresszes volt (több okból is), úgyhogy amikor a férjem rokona megkérdezte tőlem - amúgy a vetélés hírére, és arra, hogy elsírtam magam -, hogy "Te ilyen gyenge vagy?", akkor közel álltam ahhoz, hogy odacsapjak vagy legalábbis ráordítsak. 

Úgy érzem, néhány kivételtől eltekintve, a legtöbben a környezetemben borzasztóan türelmetlenek, és mindenáron sürgetni akarnak, hogy térjen már vissza minden a régi kerékvágásba. De legalábbis ne beszéljek róla, merthát ez már a múlt, miért nem előre nézek a jövőbe. Az az igazság, hogy ez nemhogy segít, de kifejezetten ront a helyzeten, pedig tényleg igyekszem.

Egy hónap. Éppen ennyi telt el. Mostanra lassan éreznem kéne az első finom kis mozgásait, az első rúgásokat, ehelyett ürességet érzek csak, leginkább a lelkemben. Vannak pillanatok, amikor nem tudom, hogyan tudok majd felállni és továbbmenni... Nem akarok hálátlannak tűnni, hiszen nagyon sokan mellettem állnak, és annyi kedves szót és szeretetet kapok, de mégis, amikor jön egy-egy hasonló beszólás, közben a szokásos kritika, hogy amúgy hogy nevelem a meglévő gyerekemet, olyankor összeomlok egy kicsit megint. 

Milyen érdekes az emberi agy, nem? A dicséretek, biztató szavak jólesnek, mégsem jegyezzük meg úgy, mint a sértéseket, meg azt, amikor valami rosszat mondanak nekünk. Ez utóbbiakat képesek vagyunk hosszan, akár éveken át is dédelgetni magunkban, mintha többet árulnának el arról, ki vagyunk valójában, mint a szép szavak. Miért kínozzuk magunkat és cipeljük magunkkal ezeket a súlyos terheket? Ebben is próbálok változni.

Persze, kiakadtam, rosszul esett, és kívülről nézve is valószínűleg igazságtalan és csúnya szavaknak tűnnek ezek, de közben eszembe jutott most az is, hogy miért kéne elhinnem? Ez is csak egy olyan eset, amikor végig kell gondolnom, mi is az én hatásköröm és mi nem. Nem tudom, befolyásolni, mit gondol rólam az illető vagy mit és miért mond, de azt tudom befolyásolni, én mit higgyek. Hát, elengedem. Mert pontosan tudom, hogy egyáltalán nem vagyok gyenge. Sőt, mindannak a tükrében, mik történtek velem, kifejezetten erős vagyok. 

Azt sem tudom elérni, hogy mindenki türelmes legyen velem, de tudok türelmes lenni magammal, és megbocsátani, ha nem megy olyan gyorsan a gyógyulás, mint szeretném. Tudok olyanokkal beszélgetni, akik segíteni próbálnak, akik meghallgatnak. Tudok olyasmit tenni, ami kikapcsol és megvigasztal, ami segít továbblépni. Azt hiszem, végre megértettem, hogy sokkal több mindenre vagyok képes, mint korábban gondoltam. 

Írok, olvasok, zenét hallgatok, amikor tudok, mert erőt ad, reményt, hitet. Megteszek minden tőlem telhetőt. Lehet, nem csinálok mindent tökéletesen, de nem hagyom el magam. 

"Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj.

Hagyni kell, hadd vigye a szél!

Homokba írni a bűnt, amivel megbántott más.

Mielőtt megjegyezhetnéd

Oda kell menni, megölelni, akkor is,

ha nem te vagy a hibás!

Odamenni, esélyt adni,elengedni minden tartozást!"

(Pintér Béla - Homokba írva)

Jó éjszakat!

K

• Hangulat: hullámzó
• Zene: Yann Tiersen - Les jours tristes

(A bejegyzés címét a Republic együttestől kölcsönöztem.)