Várandósság, szülésélmény - VI. rész

Kedves Naplóm,

és persze kedves Ti, akik olvastok.

Ott tartottam, hogy most már jöhet a harmadik trimeszter. A második végén amúgy még annyi volt a történés, hogy megszületett az unokaöcsém, akinél a látogatás leginkább arra volt jó (azon kívül persze, hogy nagyon cuki), hogy újabb félelmek gyötörjenek, és még kevésbé érezzem magam képesnek erre az egészre. 

Nagyjából egy éve ilyenkor léptem be a harmadik trimeszterbe. A napjaim ekkor sem sikeredtek túl békésre, következett a korábban javasolt genetikai tanácsadás, ami valójában egy vicc volt, ahogy említettem is, a genetikus az uh-eredményekre ugyanannyit mondott, mint anno a szonográfus, a szívpöttyöt valószínűleg máris kinőtte, a bordacsökevény meg ott van, ott lesz, meg van még sokmillió másik embernek. A babát a születése után úgyis tetőtől talpig át fogja vizsgálni egy gyerekorvos - tette hozzá, de az aggodalom mindenképp fölösleges. Aztán, hogy ne zavarjon el minket nevetségesen rövid idő után ennyi pénzért, a vese-problémámmal kezdett foglalkozni, úgy tűnik, ha nyilván nem is teljesen egyedi, de ritka eset voltam, mert akivel a várandósgondozásom alatt kapcsolatba kerültem, mind csodabogárnak tartott, merthát úgy volt, hogy elméletben ismerték ezt a dolgot, de gyakorlatban korábban nem volt ilyen páciensük. 

Egy-egy délelőtt még a munkám átadásával is kellett foglalkoznom, a szabadságok intézésével, CSED igényléssel, effélék. Közben a főbérlőnkkel is meggyűlt a bajunk, erről nyilván nem fogok most írni, az illető viselkedése annyira minősíthetetlen volt, hogy egy hónapig amiatt is nagyjából az idegösszeomlás szélére sodródtam, holott épp pihenésre lett volna szükségem. Így aztán még jött egy költözés is, habár azt szerencsére nagyrészt a férjem intézte. Az alvás továbbra is csak nehezen ment, akkor is csak hangoskönyvek segítségével. 

A július volt a következő olyan hónap a terhesság eleje óta, ami nagyjából eseménytelenül telt, tettünk egy egyhetes kirándulást Romániába, a rokonainkhoz, jó volt egy kicsit kiszakadni a monoton hétköznapokból. 

Az augusztushoz közeledve elkezdett nyomasztani a gondolat, hogy bár sokan tanácsolták, nekem mégsem volt kedvem semmiféle szülésfelkészítőhöz. Könyveket is kaptam a témában, de őszintén szólva, engem sosem érdekelt más nők szüléstörténete. Bár a címben szándékosan írtam így, én valójában a teljes 9 hónap alatt gyűlöltem ezt a szülésélmény kifejezést. Persze tudom, létezik rossz élmény, de maga az élmény szó nekem mégis olyan szép, kellemes valami, és bár a szülés végén nyilván egy csodát tartok majd a kezemben, de azért mégiscsak fájdalmas valami ez az egész. 

Aztán nemrég megnéztem, mit is mond pontosan az élményről az értelmező szótár, és igaza van, a szülés is élmény. Idézem: "Olyan esemény, történés, amelyet az ember lelkileg is átél, s amely mélyebb hatást tesz rá, ill. az a lelki folyamat, amellyel bizonyos jelentősebb eseményeket, történéseket a saját maradandó lelki tartalmává alakít." Ám legyen akkor szülésélmény, de azért hozzáteszem, én továbbra is szívesebben hívnám simán szüléstörténetnek. Pont.

Visszatérve az eredeti gondolathoz: az urológiai (most akkor csakazértis) élményemről azért írtam, mert úgy hiszem, tanulságos lehet, ha valaki hozzám hasonló helyzetbe kerül, és talál róla egy őszinte leírást, ugyanakkor a konkrét szüléstörténetemet nem fogom megírni. Bizonyára ahány nő, annyiféleképpen éli meg, de nagyjából mégiscsak ugyanaz történik velünk. Így aztán elnézést kérek érte, de tényleg ritkán hallgatom meg más nők szüléstörténeteit, az erről szóló könyvet sem olvastam, gyakorlatilag ki sem nyitottam, cserébe inkább regényeket olvastam, mert azok kikapcsoltak.

Visszatérve pedig a szülésfelkészítőre is, hát, lehet, fura vagyok, de arra sem voltam kíváncsi. Végül rászántam magam, és belehallgattam a Szülni jó! online alkalmaiba, sok haszna azonban nem volt, legfeljebb annyi, hogy még jobban beparáztam, miután felsorolta, hányféleképpen indulhat meg a szülés, én meg már jó ideje azon rágódtam, mi van, ha nem ismerem majd fel a dolgot. Többen megnyugtattak, hogy felkészülés ide vagy oda, tudni fogom. És tudtam is.

Biztosan lennének most ítélőim, akik szerint hanyag vagyok, vagy nem is tudom, de szültem egy gyereket, és utólag is azt mondom, semmi hasznom nem volt a szülésfelkészítőből. Szerintem a legjobb szülésfelkészítő maga a szülés. Ott minden kiderül. Ennek ellenére nem szeretnék senkit lebeszélni róla, valószínűleg, a legtöbb nő megerősítést nyer általa, és sok mindent fel tud belőle használni. Én csak simán mindenben különc vagyok, miért pont ebben ne lennék az?

Meséljetek, ti voltatok szülésfelkészítőn? Milyen élmény volt?

Augusztus végén megszületett végül az én csodálatos kisfiam, újabb megérzéssel, mert előző este már éreztem, hogy reggelre megérkezik, de ismét magamban tartottam, nehogy csalódást okozzak, legfőképp magamnak. Azóta sok hónap eltelt, és minden nap hálás vagyok érte, még akkor is, mikor fáradt, türelmetlen vagy dühös vagyok, szintén leginkább magamra. De tanulom, hogyan legyek anya, és tanulok mellette sok-sok egyebet is tőle, róla, a világról, magamról.

És még a vese-témára visszakanyarodva, a dupla J-t a szülés után kb egy hónappal vették ki, őszinte leszek, nem volt kellemes, de sokkal gyorsabb, mint a feltétel, és minimális fájdalom is csak utána pár óráig volt. Az urológussal elköszöntünk egymástól, én pedig örülök, hogy véget ért az egész.

Nos, ennyi volt ez a témakör, innentől már inkább aktuálisabb dolgokról tervezek majd írni. Biztosan akadnak még néha majd utalások, hogyan is zajlott az első néhány hónap, milyen nehézségeink voltak, mire nagyjából összecsiszolódtunk mi hárman, de külön bejegyzést ennek már nem akarok szentelni. (Már csak azért sem, mert az első néhány, zombi üzemmódban töltött hónap emlékei erősen megkoptak.)

Ismét jó hosszan írtam, ezentúl igyekszem rövidebbre fogni a mondandómat.

Legyen szép hétvégétek!

Kriszti