A barátság napja margójára

Ha már szembe jött velem a Facebookon, hogy ma van a barátság világnapja...

- Mi jut eszedbe róla? - A kérdés akaratlanul is ott motoszkál a fejedben, nem is kell hangosan kimondjam.

- Most talán csak a veszteségeim - válaszolod. 

Persze tudtam én, zűrös ez a nap, nehéz lenne a jelent látnod vagy épp a jövő új lehetőségeit. - Mire gondolsz? - Az idegesítő belső hangod vagyok, az agyad elcseszett része, ami nem hagy sose nyugodni. Muszáj tovább hergeljelek ezzel a kérdéssel.

- Kire, kikre. Barátokra, akiket elvesztettem. - Hangod elhal, csak néma suttogás a felelet. - Nem mintha nem tudnád - folytatod. - Az egész történetet, amin annyit rágódok. Azon, mit kellett volna másképp tennem, mit rontottam el.

- Még mindig hiányzik? - Talán némi sajnálat is van most bennem.

- Azt hiszem.

- Majd elmúlik.

- Tudom. Csak mégis... emlékszel a többiekre? Mind elmentek. - A szemed könnytől homályos. A múltad hibáit siratod. - Velem van a baj, igaz?

- Nem hiszem - próbállak vigasztalni. - Te is pontosan tudod, amit én, hiszen egymás tükrei vagyunk, minden kapcsolat két félen múlik.

- Biztos? De másoknak... 

- Mások nem számítanak, másokból csak felszínt látsz. Csak magadat láthatod néha-néha tisztán, amikor nagyon figyelsz.

- Akkor nagyon fogok figyelni...

"A barátság nemtől független szeretet, és az a szeretet, ami börtönné válik, tönkreteszi a barátságot." /Bud Spencer/